Hajnali zúzmara - építési törmelékkel.

Pihen az erdő, a munkások is eltűntek az óriási, sárdagasztó gépeikkel, csak a frissen fűrészelt csonkok, szétdobált gallyak jelzik ittjártukat, meg a buckássá fagyott sétaút, ami újabb kihívás a megrögzött hegyi utazóknak. Végre fagy. Ettől aztán újra járható az erdő, megmozdulnak  a dacosan ropogó csontok, kezdődik újra az egyensúlyozás a levegővétel és a csillapíthatatlan beszélhetnék egyensúlyát eldöntendő, miközben diadaltudat áraszt el egy-egy végigfecsegett erős kaptató ormáról visszatekintvén.

Tegnap még itt mindent zúzmara fedett, mára csak foltok, de azok szemrevaló, üde-fehér kis elevenségek a lassan világosodó szürkés hajnalban.

Mára új színfolt jelent meg, egy jókora sitthegy, vegyítve szín-és forma-gazdag háztartási hulladékkal, mindez akkora mennyiségben, hogy azt  csak egy -  errefelé szintúgy nem kívánatos - géperejű járművel hozhatták fel.
Próbára teszi a látvány a karácsony idején átmenetileg olvadt állapotban lévő beleérző-képességemet. Nincs magyarázat. Emberi léptékkel értelmezhetetlenek a lehetséges mozgatórúgók, legalábbis itt, mifelénk. (Leszámítva a főutcát, amely a kórház által ide vonzott látogatók s néhány itt lakó, "erősen alternatív állampolgári tömörülés" keze által folyamatosan szennyezett.),

Hajnalban, fel a hegynek...

A tetthely:

Itt -ott maradt  egy kis zúzmara.

Azért az erdő szép, még így is és ha a hó, ami most lassan körbe fehérít mindent, meg is marad, holnap ismét fotózgatok párat, csak úgy, a magam örömére.

Sűrűsödnek az események.

Vajon hányan emlékeznek ismerőseim közül erre a régóta tetszhalott blogra?! Jó pár éve indítottam azzal a feltett szándékkal, hogy a már meglévő ide-, vagy oda elkötelezett sajtótermékek mellé nem árt, ha beáll egy őszinte véleményblog is, színtévesztőket elsegíteni a fekete és a fehér közti árnyalatok időbeni felismerésében. Később beköltözött az oldal az ígéretesen induló, majd szép csendben, elegendő számú és értékű publicisztika híján elhalkult onlájn Törökbálinti Újság egy eldugott zugába, amely lap azután a szexlapkiadóból média-nagyhatalommá lett Fidesz-közeli "úrhölgy" ostorpattogtatásaitól megijedve a párbeszéd kapuit is bezárta a köz iránt érdeklődők előtt.
Most nincs semmi.
Pontosabban, ami van, az alig több, mint a semmi. Jobbról ömlenek a sajátos kapcsolati környezetben, gazdag mecenatúrával ébren tartott, ú.n. 'bedobós' kiadványok, melyek azon túl, hogy a klientúra anyagi jólétét hivatottak - közpénzből - karban tartani, tényfeltárásra, oknyomozásra aligha alkalmasak, hát igen, tőlük ez brutusi cselekedet is lenne.
Kulturális közélet, az azért van. Színes, a teljes korosztályi palettát felölelő, színház-kultúrát, esztétikát, lelki élményt adó, meg fizikai állapotot frissítő program-kavalkád, mely jószerivel egy helyre összpontosul, abba az épületkomplexumba, amely a nemrég épült katolikus parókia mozdulatlan, néma épületével szemben áll.

Ádvent. Felpörögnek a dátumhoz kötődő események. Kiskarácsony, koncertek, vásárok, és azt gondolom, a szezon zárásaként számíthatunk még egy lélek-emelő Újévi Koncertre is.
Két napja, nyolcadikán kívül-belül zsongott a ház. Több, alig követhető tempóval egymásba torlódó esemény halmazává vált az időben rövid, de történéseiben gazdag program-sor, amely, ha jól emlékszem, már a tizedik a kezdetek óta.

Szerettem a régieket, a Falumúzeum előtti kis téren, ám, ha lassan is, de megszoktam ezt a nagy, plázás nyüzsgést is úgy, ahogy.

Néhány kép az eseményről, aki ott volt, annak emlék, aki nem, annak csalogató.

Hiányzol, Jenő bácsi!

Jenő bácsi, Székelyudvarhelyről üzeni, hogy jól van. S hogy minél hatékonyabban tudjon eleget tenni kedvenc testvérvárosával való kapcsolattartásnak, lemondott az MPP elnöki tisztéről is. A szemlátomást kicsattanó egészségű Szászjenőbácsi megy, de egy másik, nem kevésbé Kövér, mint tiszteletbeli elnök marad. Kutya "kötelessége", tiszteljük is érte nem kevesen. Jenő bácsi meg Jöhetne Törökbálintra ismét szíveket megérintő revansista üdvözlégyeket harsogni, hiányzik már nagyon. Csak a neve maradt itt, egy pusztaság közepén árválkodó, akadály-mentesített székely kapu tartóoszlopán, úgy ádámcsutka magasságában.

Sipos Géza fotója

Vona, te bitang!

Miközben lekötik figyelmünket a napi események, turul-röptetéstől Merkel asszony gatyába rázásáig, hogy a Bajnai újrakoronázása körüli cécót ne is említsem, mi ezalatt fontos, akár még a közeli múltban is napi csemegékkel szolgáló irreál-politikusról feledkezünk meg tömegesen, pedig, ahogy eddig - tévesen - hinni véltük, szélsőjobb nélküle nincs, nem is lehet. A tréfás csavarral "Ó-pálpusztaszeri turul&kőfallosz-avatás"- nak nevezett jövőkép-retusáló garden party után kaptam magamhoz:  De hol a Vona? Hangját nem hallani, rendet nem bont egy faluba' se, mintha kilépett volna a cégtől, vagy, ami még rosszabb, a keresztlevél szerint ő is Izrael gyermeke s most magán-rabbiképzőben, bentlakásosban gyakorolja, tanulja a feltámadást.

Közvetlenül a választások előtt írtam ezt az új, viccesnek szánt dalszöveget a régi Psota Irén dalra, Vona, te bitang, lett a címe az eredeti "Tibi..." helyett. Itt vázolt próféciáim azóta sorra-rendre teljesültek s így az egész már nem is olyan vicces. Azért én mégis jó szórakozást kívánok!

Mikor a Viktor nem mer sírni, akkor kacag, a Vona
Gáborért, mer' egy törtető kis vacak. Aki
Arra vár, hogy a trónodat odaadod, odaadod, de, te
Viki, de, te Viki, nem akarod.

Az összes polgári kör széttiporva hever, a Vona
új csapatban, a Jobbik-ban kever.  A
Zorbán mégse sírdogál, csak nevet,  s  az
Ügy érdekében még egy Bayer Zsoltot is bevet!

Mért hagytál el? 
Vona, te bitang, ó, Vona, te
bitang, ó, te bitang, ó, te bitang, ó. most
rajtad múlik a kétharmad, ez a frankó, ez a frankó.Te
nem vagy újnáci, csak úgy teszel, és érzem újra ve-
lem leszel, a Gárdádat is hozhatod, csak
jöjj, siess hát, kamerád!

Vona, te bitang, ó, Vona, te bitang, ó, te Gabi! Belügyi
Tárcát kapsz, hogyha én mondom, ez a frankó, ez a frankó....

Te nélkülem, mozdulni úgyse tudsz!
Hiába fúrsz, bérelt helyemre úgyse jutsz! Miljónyi
Hívem, mint kopár telken falka eb, nyomomban
Kuncsorog.
Vigyázz, Gabi, mert én vagyok a fő, oszt jó napot!

Jöjj vissza hát,
Gabi, te bitang, ó, Gabi, te bitang, ó,
ó, te Vona!                    Remélem,
hat majd rád ez a Bayer Zsolt-féle duma, ez a duma. Te
nem vagy újnáci, csak úgy teszel, és érzem újra ve-
lem leszel, a Gárdádat is hozhatod, csak
jöjj, siess hát, kamerád!

Vona, te bitang, ó, Vona, te
bitang, ó, te bitang, ó, te bitang, ó. most
rajtad múlik a kétharmad, ez a frankó, ez a frankó,

te fajankó!

Te Gabi!

Gépmutató

Lassan öt éve annak, hogy egy sajátos körülmények közt végrehajtott önkormányzati ingatlanértékesítés áldozatául esett a törökbálinti Rácz-zug. Ez a meglehetősen nagy kiterjedésű terület, bár elhanyagoltnak és gazdátlannak tűnt, több száz meggy-, őszi - és sárgabarackfának volt otthona. Az új tulajdonos (vagy tulajdonos-jelölt, nem tudom...) példátlan buzgalommal látott neki a hatalmas, és még javarészt termőképes földterület letarolásának. Szívszorító látvány volt a végtelen sorokban kidöntött élőfa látványa. A helyi közvéleményt nem nagyon mozgatta meg az eset, de a mintegy száz képből álló fotósorozat sem, s mára az is tény, hogy említésre méltó esemény, mint építkezés a katasztrófa-sújtotta övezetben nem történt. Talán még ez a gyönyörű masina is ott áll, s várja a jótékony elmúlást, ki tudja meddig.

 UTÓSZÓ,
mely egyben bevezetője is egy remélt folytatásnak:

Mementó.

Ezt a fogalmat is sikerült összezsugorítanunk nekünk, derék helybélieknek. Úgy esett, hogy a provincia kiskáderei pár esztendeje, levetvén eredendő gátlásaikat,  kiötölték, hogy önnön nagyságukat  az erre a célra megkevert (nem elég) gyors-kötő betonba nyomnák ami által - bár eredeti céljuk sikeressége erősen bizonytalan,  kiváló humorforrásként vonultak be  a településen rejtőzködő életmódot folytató, elméjében, tréfálkozásra való hajlandóságában nem károsodott humán értelmiség társasági beszédjeibe. Ideje volna felkeresnem a kegyhelyet, ám erről majd legközelébb.